St. Andrea 20 – Mészáros Gabriella szemével

Ritkán van módunk effélét játszani igazi borokkal. Nem terepasztalon, hanem élőben. Kóstolni, ismerkedni, összemérni, elképzelni újra kóstolni és így tovább. De ha részünk van benne – még ha nem is maga az alkotás jut nekünk – az bizony komoly élmény, valódi izgató feladat. Így voltunk tegnap részesei a St. Andrea Pincészet 2018-as Agapé Bikavér Nagy-Eged-hegyről érkező összetevőinek kóstolásakor. Persze a végén a kész művet is megkóstoltuk, de az út ezúttal talán még izgalmasabb volt. Kékfrankos, merlot, syrah, pinot noir, kadarka. Kiváló borok egy nagyon meleg évjáratból. Ami a Nagy-Eged-hegy esetében valamivel jobban működött, mint a kevésbé jó víztartó képességgel rendelkező talajokon. Aki meszes talajon termeszti a szőlőjét, természetesen támogatója a „meszes talajon teremnek a világ legjobb borai” c. szlogennek, amiben sok igazság van. (Épp a múlt héten próbáltunk jó néhány magas mésztartalmú termőhelyről borokat összekóstolni, természetesen Eger nagyja is ott volt. A savak megtartása komoly előny, ez vitathatatlan.)

Öt bor, azonos termőhely, azonos évjárat – öt egyéniség. Őszintén elárulom, volt kedvencem. Több is. Például mindjárt a sor elején a kékfrankos. Meggyőződésem, hogy ez a fajta kitűnően érzi magát erre, még nagy melegben is bírja a nehézségeket. Leheletnyi meleg szénás karakter jelezte csak, hogy jól beérett szőlő borával volt dolgunk. Levegővel olyan illatot árasztott a bor, mint egy május végi alpesi legelő. Feszes volt, mégis barátságos, már-már magakellető. Érdekes módon a bársonyosnak mondott merlot nekem kissé szikárnak tűnt. Sőt. Az öt borból ez volt szerkezetében talán a legmarkánsabb. Komoly aromatikával, ízmélységgel, még egy kis érdességgel a tapintási érzetben. Amire jött a syrah hallatlan puha textúrája, lehengerlő és hömpölygő fűszerességgel. Sokunk nagy kedvence lett. Persze ilyenkor a valaha volt legszebb hasonló élmények azonnal kikívánkoznak belőlünk. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a syrah nagyon idevaló erre a helyre. Buja, fűszeres, kakaós, izgalmas bor, szerintem sokan innánk önállóan is. Majd következett a pinot noir. Emlékeim szerint elhangzott a „pannon pinot” kifejezés a borral kapcsolatban, ami igencsak találó. Kár, hogy nem nekem jutott az eszembe, de időnként majd kölcsön veszem. Mert hogy ez a bor valóban az, a legteljesebb mértékben. Magas alkoholtartalommal de tagadhatatlan eleganciával és selymes tapintással kóstolhattuk. Valószínűleg önálló kortyolgatásra nem őt választottam volna, de ahogy a „vadkacsa pastrami, hecsedli, málnás tarte, liofilizált málna” falattal felrobbant a szájunkban, az frenetikus volt. Már ezért az egy társításért érdemes lett volna Egerszalókra autózni. De a kísérő falatokról majd később. Szóval a pinot átlényegült, sokadik dimenzióba lépve. Érett és kerek, mégsem nehézkes. Majd jött a kadarka. Ami Eger sajátja, kell ide, légiessé teszi a házasításokat – még ha csak épp egy kevés van bennük, akkor is. Érdekes volt, hogy a kadarka savai jobban lépést tartottak az alkohollal, mint a pinot-é. Egyensúlya, lendületessége, fűszeressége egy bazsalikomos-rozmaringos ízvilágot fogott közre. És a végén az összkép. Az Agapé. Az egybegyúrt, kiegyensúlyozott, kicentizett Bikavér. A maga fiatalos hevületével, mégis komoly díszítő ízeivel és a jövő ígéretével. Illatában enyhe füstös-borsos karakter, tinta és szantálfa keveréke. Erőteljes szerkezet, jó savakkal és fiatalos cserzőanyaggal. Ízeiben komoly mélység érezhető, füstölt szilva és cseresznye. Hosszú és komplex bor. Két év múlva kerül majd az üzletekbe, aminek a magam részéről kimondottan örülök. Mert végre nem iszunk meg mindent idő előtt. Születésnapi meglepetés volt ez a kóstoló, a St. Andrea huszadik évének alkalmából. Egyértelmű, tiszta üzenettel. Számomra legalábbis az volt. De legalább annyira Eger üzent ezekkel a borokkal, nem csak a St. Andrea és Lőrincz György. De beszélnünk kell egy kicsit a borokat kísérő falatokról is. Öt bor, öt hús alap, megannyi kiegészítővel. Volt vaddisznó, dámszarvas, magyar tarka marha, kacsa és galamb. Mindez egy Tisza-tavi település szinte ismeretlen éttermének chefjétől. Sulyom Tájétterem, Sarud. Berecz Ádám. Tanuljuk meg ezeket a neveket, mert szerintem sokat hallunk még róluk. Remek kombinációk voltak, tipikusan a borok mellé készítve. A pinot-s társ mellett a kadarkát kiegészítő galamb volt talán a legizgalmasabb a meggy coulie-val, de a földes lilaburgonyás gnocchi, a gyurmában sült zeller krém is megmaradt bennem. Bárhonnan nézzük is kiváló este volt. Nem utolsó sorban Isten tartsa a St. Andreát és a családokat, akik gondját viselik.” Mészáros Gabriella