Folyamatosan bővül a St.Andrea Farm

Még egy év sem telt el, mióta 2017. augusztusában beszámoltunk első, 14 alpesi kis kecskénkről és az érkező rackajuhokról. Azt viszont nem meséltük el, honnan is indult a farm ötlete és hova jutottunk el azóta.

Az állatokat a Hangács dűlőbe hoztuk, ahol a 17 hektáros szőlőültetvényen felül még 25-30 hektár olyan terület fekszik, mely erdőből és szántóból áll. Ezt a területet nem is lehetne, de nem is szerettük volna szőlőművelésre használni.

A fű és gyom eltakarítására azonban megoldást kellett találnunk, hiszen gyümölcsfákkal ültettük be bizonyos részeit a területnek. Így érkeztek tehát az állatok a birtokra.

A fűnyíráson felül, sajtkészítésben és terroir hús szolgáltatásában is gondolkodtunk a jószágok kapcsán. Minél jobb minőségű húst keresvén, a Suffolk bárányok és Charolais szarvasmarhák tartását is beütemeztük, illetve a magyar tarka beszerzése is megfogalmazódott bennünk.

2018. januárjában 17 kis bárány érkezett újonnan, akik mellé még további 13 várható a közel jövőben.

Régi álmunk volt a szőlőművelés és borászat mellett egy színesebb gazdaság létrehozása, melyhez most már egyre több feltétel a rendelkezésünkre áll. A felelősség persze a nyáj növekedésével egyre nagyobb rajtunk, de igyekszünk ennek a területnek is minden csínját-bínját kitanulni.

Bízunk benne, hogy terveinkkel nemcsak gazdaságunk, hanem kínálatunk is színesebbé válhat, hiszen a borok mellé nem csak sajtokat, de szalámit, kolbászt és számos különlegességet is kóstolhatnak majd, akik ellátogatnak a birtokra.