Nagy lépés előtt az egri bor: Miamiba kapott meghívást a St. Andrea

Nagy lépés előtt az egri bor: Miamiba kapott meghívást a St. Andrea

Világba szeretnénk kiáltani az egri bor egyediségét!”

A világ elismert teljesítményeit nyújtó borászatai közé, a Great Wines World 2024 exkluzív amerikai eseményére kapott meghívást a St. Andrea Szőlőbirtok. Az egerszalóki borok február utolsó napjaiban, a Miamiban nyitó borászati szakkiállításon és üzleti találkozón mutatkozhatnak be.

A James Suckling nemzetközi borszakíró szervezésében megvalósuló miami eseményen 350-nél több kiállító 900 tételét kóstolhatják a résztvevők két napon át. A nemzetközi díjakkal elismert St. Andrea a hat közép-európai meghívott egyikeként szerepel majd.

Magyarországot mindkét napon a St. Andrea Szőlőbirtok, egy-egy napon pedig az Oremus és a szintén tokaji Disznókő képviseli majd. A kiállítás mellett a rendezvény remek kapcsolatépítési lehetőség is egyben, hiszen a borkészítés legjobbjai személyesen lesznek ott a szakmai program után kötetlenebb formában is folytatódó rendezvényen.

387857886_698077015678224_2703594103509914768_n-1-edited-1024x1024.jpg

Nagy meglepetésként ért minket James Suckling meghívója a kiállításra, hiszen ilyen magas színvonalú nemzetközi eseményen még nem vettünk részt. Nagyon lelkesek lettünk, amikor megláttuk a kiállító borászatokat – Vega Sicilia, Marchesi Antinori, Champagne Laurent Perrier, Château Angelus, Château Pichon Baron, hogy csak néhány világhírű birtokot említsünk. Ők tényleg a világelithez tartoznak és büszkék vagyunk rá, hogy mi ilyen pincészetek mellett képviselhetjük borvidékünket, Egert. Az egri bor egyediségét világba szeretnénk kiáltani és ennek, úgy érezzük, most valóban van nemzetközi mércével mérhető megalapozottsága. Szeretnénk tanulni a jelenlevő pincészetektől és hiszünk benne, hogy fel tudjuk kelteni az érdeklődést a borainkra az Egyesült Államokban” – mondja ifjabb Lőrincz György.

Az eseményen a St. Andrea Szőlőbirtok borait ifjabb Lőrincz György borász és Lőrincz Ákos mutatják majd be – a kiállításra a birtok négy tételt visz, ezek az Örökké, a Mária, a Merengő és az Agapé. Ezen tételek mindegyike 94 pont fölötti értékelést kapott, de lesz olyan egerszalóki tétel, ami már az abszolút nemzetközi élmezőnyhöz tartozik a maga 98 pontjával.

A St. Andrea több mint két évtizede működik, az egri borvidék elhivatott szőlőbirtokaként, amelyet Dr. Lőrincz György és családja vezet. A névadó feleség és édesanya, Andrea a birtok mindennapi irányítása mellett a különleges élményt adó rendezvényekért felel, de a borászat életében a három fiú is fontos szerepet játszik. A St. Andrea termőterülete 50 hektár, legsajátosabb dűlője a rendkívül különleges talajú és mikroklímájú Nagy-Eged-hegy.

428358111_773639948121930_6731791215489892186_n-1024x683.jpg

A mostani amerikai megjelenés a korábbi nemzetközi elismerések folytatása a szőlőbirtok történetében. James Suckling tavaly 98 ponttal értékelte, és a világ 48. legjobb borának választotta a St. Andrea Szőlőbirtok Agapé Egri Bikavér 2018 tételét. Ezzel a díjazással másodszorra került nemzetközi szinten is a legjobbak közé a St. Andrea egyik tétele. 2021-ben a Decanter World Wine Awards Best in Show díját kapta meg és a világ 50 legjobb bora közé választották a St. Andrea Nagy-Eged dűlő 2017-es bikavérét. Az amerikai út belépő lehet az új piacra és számos területen új lehetőségeket hozhat a borászatnak.   

Talán ismert tény, hogy Amerika az egyik legdinamikusabban fejlődő borpiac, hiszen hatalmas ország, ahol folyamatosan növekszik a borfogyasztás. Itt a borkedvelők hajlandóak többet áldozni egy-egy borért, ha élményben többet kapnak, emiatt pedig potenciálisan a legnagyobb lehetőségeket rejti a világban. Magyarország és Eger ezen a piacon csak meggyőző minőséggel és egyediséggel tud versenybe szállni, Egerben pedig szerintünk ez kódolva van – mondja Lőrincz György. – Tudnunk kell olyat mutatni, ami sajátos, egyedi és más, mint amit bárhol máshol kóstolhatnak, ezért egyértelműen az Egri Csillagnak és Egri Bikavérnek lehet a legnagyobb esélye. Bízunk benne, hogy méltó módon képviselhetjük a fantasztikus borvidékünket a világ legelismertebb borvidékei mellett.”

Lőrincz György és Lőrincz Ákos az amerikai úton a kiállítás mellett több olyan üzleti találkozón is részt vesz majd, ami új kapukat nyithat a St. Andrea Szőlőbirtok, az egri borvidék és a magyar bor életében.

Programok

St. Andrea élmények

Részletek és foglalás

CHATEAU ANGELUS & ST. ANDREA SZŐLŐBIRTOK BORVACSORA

Részletek és foglalás

Classicus Borkóstoló

6 féle, a birtok bortermelési felfogását kifejező bor és Pincelátogatás

Falatok bagett és olívaolaj
Jelentkezés 1 főtől
Kóstoló időtartama cc. 1,5 óra
Kóstoló díja 8.000 Ft / fő

Részletek és foglalás

Superior Borkóstoló

7 féle limitált dűlő és hordó válogatás bortételei és Pincelátogatás

Falatok bagett és olívaolaj
Jelentkezés Már 1 főtől
Kóstoló időtartama cc. 1,5 óra
Kóstoló díja 14.000 Ft / fő

Részletek és foglalás

Grand Superior Borkóstoló

12 féle, személyre szabott, egyedi borválogatás a pincészet csúcsboraiból és Pincelátogatás

Falatok bagett és olívaolaj
Jelentkezés 1 főtől
Kóstoló időtartama cc. 2,5 óra
Kóstoló díja 25.000 Ft / fő

Részletek és foglalás

Agapé Borkóstoló

8 bor, amely az Agapé Borgyűjtemény 6 tétele + még 2 évjárat Agapé és Pincelátogatás

Falatok bagett és olívaolaj
Jelentkezés minimum 6 főtől
Kóstoló időtartama cc. 2,5 óra
Kóstoló díja 50.000 Ft / fő

Webshop ajánlatunk

Kiemelt borok

Kapcsolat

St. Andrea Szőlőbirtok

3394 Egerszalók, Ady Endre u. 88.

Nyitvatartás

hétfő - szombat: 1000—1800
vasárnap: zárva

icon-phone.svg  +36 30 822 8790

icon-envelope.svg  kostolas@standrea.hu

Betöltés..
palyazatok