Christophe Deola, a Maison Louis Latour igazgatója tisztelt meg bennünket jelenlétével a St.Andrea Szőlőbirtok egyik jubileumi rendezvényén. Nagyon izgalmas és tartalmas beszélgetést folytattunk a borászat filozófiájáról, szokásaikról és még sok minden másról. Fogadják szeretettel egy világhírű burgundi borász autentikus és nem mindennapi gondolatait!
Ez az első alkalom, hogy Magyarországon jár?
Nem, igazából ez már a második alkalom. Először 2019-ben jöttem Magyarországra, hogy találkozzam néhány barátommal Miskolcon, illetve néhány pincészetet is meglátogattam ez idő alatt. Két napot töltöttem Tokajban, majd egy napot Egerszalókon, mert olvastam egy cikket a St.Andrea Szőlőbirtokról, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ekkor találkoztam ifj. Lőrincz Györggyel, aki később (idén januárban) meghívott, hogy részt vegyek egy St.Andrea jubileumi eseményen.
Kóstolt bármilyen különleges magyar bort ez idő alatt?
Igen, volt szerencsém néhány igazán finom borhoz. Sok ízletes Pinot Noir-t kóstoltam és nagyon megkedveltem a Kékfrankost is. A Kékfrankost egy nagyon finom és könnyed bornak tartom, ami sok étellel is kiválóan összepárosítható. Testes, ugyanakkor finom savassággal rendelkezik.
Ezen kívül, még van egy szép emlékem, amely egy tokaji borkóstoláshoz fűződik, Homonna Attilával. Egy óriási dűlőtúrát követően mentünk el a pincéjébe. A domboldalon állt egy fúvógép, amit a traktor mögé szokott tenni és erre a fúvógépre tett ki egy palack nagyon finom bort, két pohárral és így kezdtünk el kóstolni, a traktor mellett ülve, a kilátásban gyönyörködve.
Ez egy igazán jó kezdésnek tűnik, ami a magyar borokat illeti. Ma pedig – jónéhány évvel később – Szepsy Istvánhoz, az egyik legnagyobb borászunkhoz tett látogatást. Milyen élmény volt?
Nagyon érdekes élmény volt, hiszen egy szenvedélyes embert ismerhettem meg benne. Olyan lelkesedéssel mesélt, hogy még a kérdéseimet sem kellett feltennem, látszott rajta, hogy mindent el szeretne mondani a területeikről. Nagyon lenyűgözött az is, hogy a magyar történelemben ezer vagy még annál is több évre nyúlik vissza a szőlőtermesztés és a borkészítés, amit aztán néhány évtized alatt leromboltak. Most pedig az emberek keményen és szenvedélyesen dolgoznak azért, hogy újra felfedezzék és visszaszerezzék mindazt a tudást, amit azokban az években elveszítettek. Mindez engem is ráébresztett arra, milyen nagy érték, hogy mi Burgundiában minden apró részletet ismerünk a területeinkkel kapcsolatban.
Ön szerint lenne helye a magyar boroknak akár burgundi éttermekben is vagy a francia fogyasztók inkább a francia borokhoz ragaszkodnak?
A franciák francia borokat szeretnek fogyasztani. A Burgundiába érkező turisták pedig szintén a francia és azon belül is természetesen, a burgundi borokat keresik. Mindemellett létezik egy szűk piac azoknak az embereknek, – mint amilyen én is vagyok – akik a boriparban dolgoznak; borászok, pincetulajdonosok, akik időnként szívesen kóstolnak valami mást is. Ez viszont egy szűk réteg. Függetlenül a minőségüktől, úgy gondolom, hogy a magyar boroknak nincs hírnevük vagy megfelelő képviseletük Franciaországban.
Ha étterembe látogat, többnyire milyen bort választ? Inkább az ételtől függ a döntés vagy esetleg a pillanatnyi hangulatától, esetleg attól, hogy mit kínál a sommelier?
Szeretek kipróbálni Burgundián kívüli borokat is. Valóban sok múlik az ételen, ahogy arról tegnap Gyurival is sokat beszélgettünk. Nagyon szeretem a Kékfrankost és azt hiszem, sokban hasonlít a Beaujolais- vagy a Côtes du Rhône borokhoz. A konyhaművészet sokat változott az elmúlt években, kevesebb szósszal és zsírral főzünk, ezért manapság az emberek – köztük én is – gyakrabban választanak vörösborokat. Viszont, ha olyan vörösborokat szeretnének, amelyek illenek a szárnyasokhoz vagy az ehhez hasonló alapanyagokhoz, akkor valószínűleg könnyed, letisztult bort keresnek, finom tanninokkal. Épp olyat, amilyen a Kékfrankos is.
Kérem, meséljen egy kicsit a mindennapjairól, amikor otthon van Burgundiában. Gondoljon egy átlagos napra, amikor nincs szüret, nincs borkóstoló és semmilyen jelentős eseményt nem jelez a naptár. Hogyan telik egy nap?
Fontos számomra, hogy minden reggel találkozzam a szőlőültetvényeken dolgozó embereimmel, mielőtt elkezdik a munkát. Amikor mindenki átöltözik, van egy kis időnk arra, hogy megosszák velem az előző nap történteket és én is elmondhassam nekik, mik a legfőbb feladatok aznapra. Aztán az asszisztensemmel beszéljük át a teendőket, egy finom kávé mellett.
Abban az időszakban, amikor a szőlő növekszik, mindennap eltöltök egy-másfél órát azzal, hogy sétálok az ültetvények között. Azt gondolom, kulcsfontosságú, hogy állandóan naprakész tudomásunk legyen arról, hogy tart éppen a szőlő. Amikor a dűlőkben sétálok, észreveszek minden apróságot, de azt is látom, ha valamilyen betegség üti fel a fejét a növények között. Persze, legtöbbször nem tapasztalok semmi különöset, ami önmagában jelentéssel bírna. Viszont, ha a mindennapi rutin része ez a fajta megfigyelés, akkor azt hiszem, semmi sem kerülheti el a figyelmünket, a szőlő állapotával kapcsolatban. Akkor is, amikor olyan kis dolgok történnek, minthogy a levelek színe elkezd sárgulni. Ilyenkor egész éjjel ébren forgolódom és azon aggódom, hogy nincsenek jól az ültetvényeink, például nap vagy eső hiány miatt. Természetesen semmilyen ráhatásom nincs ehhez hasonló problémákra, mégis fontos számomra, hogy tudok róla. Egyszóval, sok időt töltök azzal, hogy csak „sétálok” a dűlőkben.
A dűlő látogatás után bemegyek az irodámba és elrendezem azokat a dolgokat, amik egy vállalkozás üzemeltetésével járnak, bejelentem az embereket, akik aznap a szőlőben dolgoznak vagy kóstolókat szervezek, az aktuális projektekről tartok megbeszélést Mr. Latourral.
Ha délben nincs kóstolóm vagy fontos ebédem, körülbelül másfél órára elmegyek sportolni.
Franciaországban az emberek nagy jelentőséget tulajdonítanak az ebédszünetnek. A legtöbben ilyenkor általában hazamennek és a családjukkal ebédelnek, néha alszanak is egy kicsit, mielőtt visszamennek dolgozni. Így az ebédszünet sokszor 1,5 akár 2 óra hosszan is eltart. Ez az a pillanat, – talán az egyetlen pillanat a nap folyamán – amikor biztos lehetek abban, hogy nem fog csörögni a telefonom. Úgyhogy ez egy jó alkalom a sportra vagy bármi olyanra, amikor az ember ki tudja üríteni az elméjét. Ilyenkor még a problémákat is könnyebb megoldani, mert az agyunk is hatékonyabban tud működni. Délután pedig visszatérek a munkába.
Általában hetente kétszer megnézem a hordókat. Nagyon finom analóg technológiával dolgozunk, úgyhogy leginkább csak ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. Ezután, évszaktól függően, télen megpróbálok otthon lenni fél 6-6 körül, de nyáron ez már másképp néz ki. Aztán főzök a gyerekeimnek és a feleségemnek, végül olvasok egy könyvet, majd lefekszem aludni.
Jelenleg hány hektáron folyik a szőlőművelés a Louis Latour Borászatnál?
Cortonban, Burgundiában közel 50 hektárral rendelkezünk. Emellett 100 hektárunk van a Beaujolais borvidéken, amiből 30 hektár Pinot Noir és 70 hektár Gamay. További 80 hektár Pinot Noir-ral gazdálkodunk Dél-Franciaországban, a Var régióban, mintegy 70 kilométerre a Földközi-tengertől.
Jelenleg a legnagyobb projektünk a Beaujolais régióra összpontosul. Itt a talaj vulkanikus eredetű, úgyhogy azt gondoljuk, fantasztikus Pinot Noir-t készíthetünk ezeken a mészköveken. További szőlőtelepítésekkel az a célunk, hogy mintegy 40-50 hektárra növeljük a Pinot Noir területét.
Hány embert foglalkoztat jelenleg a vállalkozás?
Összesen 200 ember dolgozik a Maison Louis Latour-ban. Ebből mintegy 100 embert az irodákban foglalkoztunk és további 100 munkavállalót pedig a pincék és a szőlőültetvények körül.
Hány szőlőfajtából készülnek a borok?
Három fajtánk van: Gamay, Pinot Noir és Chardonnay szőlőket termesztünk. Ezen kívül van még néhány kisebb ültetvényünk is, de csak kedvtelésből.
Ez a szemlélet hozzátartozik a Latour család filozófiájához: ragaszkodunk hozzá, hogy azt csináljuk, amihez értünk. Nagyon régóta foglalkozunk csak Pinot Noir és Chardonnay fajtákkal, amihez aztán hozzájött egy kis Gamay is, de ez minden. Mindig is egyféle burgundifajta-specialistáknak tartottuk magunkat.
Hány palack kerül ki a pincékből évente?
Mintegy 6 millió palack kerül ki a Latour címke alatt és további 2 millió palack a Beaujolais és Chevalier címkékkel fémjelezve. Ebből 80% exportra megy, főleg az Egyesült Államokba, az Egyesült Királyságba, Japánba és Kanadába, amelyek a legfőbb piacaink.
Mit lehet tudni a címkékről?
Ez is egy olyan dolog, ami nagyon fontos számunkra. Minden bort egy speciális üvegbe töltünk le, aminek az alján és a parafadugóján is szerepel a Louis Latour védjegy. Ezért is mondjuk mindig, hogy soha nem szégyenkezhetünk amiatt, amit az üvegekbe töltünk. Mert ha mégis így teszünk, akkor azt is el kell adnunk. Ez egyfajta kötelezettség számunkra. Nem csinálunk semmit, amit nem fémjelzünk a nevünkkel.
A közelmúltban került megrendezésre a Wine Paris Expo. Ki képviseli ilyenkor a Maison Louis Latourt az ehhez hasonló eseményeken?
A 3 napos Párizsi rendezvényre, minden borászunk, beleértve engem is elutazott, de én mindössze 1 napra mentem el. Ezt a napot általában azzal töltöm, hogy mindenkivel kezet fogok és beszélgetek az oda látogatókkal. Ezek a rendezvények sokkal inkább a kereskedelmi csapatról szólnak, hiszen igazából az importőrök állnak a központban.
Louis Fabrice Latour, aki a vállalat vezetője, úgy véli, nagyon fontos, hogy a márka folyamatosan jelen legyen a piacon. A mi fő célcsoportunkat az éttermek jelentik, ezért leginkább rájuk is koncentrálunk. A vállalatvezetőnk úgy véli, hogy mindig jelen kell lenni a borlapokon, mert ha nem vagyunk láthatóak és végül a vásárlóinkat „csak” a borgyűjtők jelentik, akkor megkérdőjelezhetik, hogy valóban létezünk-e? Ugyanez a helyzet a boros rendezvényekkel is. Ha nem vennénk részt, ha az emberek nem találkoznának velünk és nem kóstolnák a borainkat, akkor egy nap elfelejtenének.
Mi a legfontosabb dolog, amit megtanult és megosztana az emberekkel, a borkészítéssel és a borértékesítéssel kapcsolatban?
Mindig legyen gondod a minőségre. Minden egyes lépésnél. Drága borokat készítünk, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a legkiválóbb tételeket értékesítsük, de ez nem elég. Szükség van egy szép palackra, a címkéknek és a kapszuláknak tökéletesen illeszkedniük kell, de ezen felül oda kell figyelnünk arra is, hogy kimagasló marketingkommunikációt folytassunk. Ezekre mind egyformán szükség van ahhoz, hogy kialakuljon az az imázs, amit szeretnénk kialakítani magunkról. Ez is a filozófiánk része.
Volt olyan, hogy Louis Fabrice odajött hozzám és azt mondta: “Érkezett egy hatalmas megrendelés Japánból. Kérem, hogy minden legyen rendben és kiemelt figyelmet fordítsatok ezekre a borokra!” Én viszont ezzel nem értettem egyet ezzel a kiemelt figyelemmel, hisz nem mondhatok ilyet az embereimnek. Mi állandóan odafigyelünk mindenre.
Sohasem lankadhat a figyelmünk. Úgy gondolom, hogy ez a maximalizmus fontos minden lépésnél egészen a szőlőtől, odáig, hogy felhelyezzük a címkét és elszállítjuk a palackokat. Ez a legfontosabb. Mindig koncentráltnak kell lennie és meg kell próbálni a legjobbat kihozni mindenből, megtalálva a legjobb megoldásokat. Azt hiszem, ez a titkunk egyik alappillére.
Ki tanítja meg a kollégáknak, hogyan őrizzék meg ezt a magas minőséget?
Van egy számomra nagyon kedves történet, amikor egy japán úriember eljött hozzám és a minősítéseinkről, tanúsítványainkról kérdezett. Bemutattam neki az egyik hölgy munkatársunkat, aki a címkékkel dolgozott. Erre azt mondta: “Tehát Ő az, aki felelősséget vállal a minőségért?” Erre én azt feleltem, hogy nem, mert nálunk mindenki ugyanannyira felelős a minőségért. De azt fontos, hogy tudnia, hogy például ez a kolléganő egy nap odajött hozzám, és azt mondta: “Christophe, nézd meg ezt a címkét, a Chablis vonalkódja mindig 2446-tal végződik, itt viszont 2346 szerepel.” Megkérdeztem tőle: “Kívülről ismered a borok vonalkódjait?”, erre azt felelte: “Igen, tudom mindet”. A kolléganőm ezt követően levette az összes rossz címkét a palackokról és új címkéket gyártott le. Szóval, nem én vagy Mr. Latour vagyunk a felelősek vagy a tanítók, hanem a vállalati kultúra, ahol mindenki tanít mindenkit, ez az ún. „peer pressure”.r”.
Van bármilyen célja a vállalkozásban, amit még mindenképpen szeretne elérni?
Nem tudom, hogy vannak-e ilyesfajta álmaim. Annyi szenvedély van ebben a szakmában és megannyi meglepetés ér bennünket minden évben, hiszen minden évjárat maga dönti el, hogy milyen borok születhetnek. Tudom, úgy tűnik, óriási dolog a Wine Spectator-ban szerepelni, de én mégis büszkébb vagyok a kisebb érdemeinkre. Azt hiszem, a legnagyobb eredmény talán az lenne, ha majd 25 év múlva elhagyom a céget, akkor úgy érezhetem, hogy mindent megtettem azért, hogy a birtokaink és a vállalatunk előrébb tartson. Nagyon gyorsan változik a világ – beleértve az éghajlatváltozást és a globális felmelegedést is – de szeretném azt hinni, hogy helyes döntéseket hoztunk és még mindig ugyanolyan jól helytállunk, mint amikor megérkeztem a borászathoz. Ez valószínűleg nagy sikerélmény lenne.
Mik az első gondolatai és érzései, amikor egy Ön által készített bor egy komoly díjat nyer?
Van egy vicces történetem arról, amikor az egyik munkatársam, akivel jóbarátok is vagyunk, küldött nekem egy üzenetet: “Gratulálok bajnok!” Nem értettem, hogy miről beszél? Megkérdeztem tőle és azt válaszolta: “Benne vagy az első ötben.” Nagyon jó érzés volt, de az élet ment tovább. Aztán délután meglátogattam a cég kereskedelmi részlegét, ahol mindenki feltűnően izgatott volt, mert aznap rengeteg telefonhívást kaptak az Egyesült Államokból és addigra már mintegy húszezer palackbort eladtak a díjnak köszönhetően. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, mennyire fontos volt ez az elismerés a vállalat kereskedelmi részlegének.
Én viszont valószínűleg büszkébb vagyok, amikor egy borásztársam megtisztel azzal, hogy kóstol tőlem valamit és azt mondja „ez egy jó bor”.
Fotók:
www.busakattilafoto.com
www.louislatour.com
Aki lemaradt a Louis Latour március 12-ei kóstolójáról annak most lehetősége van megvásárolni ezeket a pompás válogatásokat! Csak pár darab van belőlük!