Portré: Lőrincz Andrea – a sporttól a virágokig – Édesanyaként

A St.Andrea Szőlőbirtok névadóját sokféleképpen ismerik: Dr. Lőrincz György felesége, a St.Andrea titokzatos múzsája, a Lőrincz gyermekek, Gyuri, Anna, Bálint és Ákos Édesanyja. Nincs is ezzel semmi baj – halljuk Andreától… de mégis szeretnénk bemutatni, hogy mennyi szerepe volt, van és lesz még Tóth Andreának.

Teniszező

Fiatalságának éveit a legnagyobb részben végig a sport ölelte körül. Az általános iskolai és gimnáziumi időszakot is a sport szeretete és űzése jellemezte. A nyarakat a tenisz pályán töltötte, ahol reggeltől estig edzett. Minden barátsága a sportból született és Édesapjához hasonlóan sokáig nagyon szeretett volna testnevelés tanár lenni.

Szerelem

A nagybetűs szerelem 17 évesen érte el. Gyurival sokáig egymás mellett laktak, már az általános iskolában is évfolyamtársak voltak, de sosem botlottak igazán egymásba. Mivel mindkét gyermek anyukája ugyanott dolgozott, előfordult, hogy a gyerekek bementek ebédelni hozzájuk. Egy ilyen alkalommal történt, hogy Andrea odaült Gyuri és a testvérei asztaltársaságához ebédelni. Mély szerelem kezdődött.

Biológus

Az érettségi után Gyuri egy évre bevonult a katonaságba, Andrea pedig az Egri Főiskolán kezdett, Testnevelés és Biológia szakon. Miután Gyuri hazatért, úgy döntött, hogy szeretné abbahagyni a testnevelés szakot és csak a biológiára összpontosítani. Debrecenbe költözött, ahol kutató biológusként végzett. 

Feleség

Fél év különlét és a filmbe illő nagy kibékülés után, Andi már el tudta azt képzelni, hogy férjhez menjen Gyurihoz, bár még az iskolapadot nyomták. Mégis a harmadévet fejezték be, mikor – szülői támogatás híján, de – összeházasodtak.

Édesanya

Az első gólya éppen a diplomaosztó napján és annak órájában pottyantotta le Gyurikát. Az államvizsgát és az utolsó évet is Gyurival a pocakban végezte el Andi. A diplomaosztóra hat hónappal, már tudtak Anna érkezéséről, majd egyetlen kislányuk megszületésére 9 hónapra Bálint is jelezte jöttét. Férje doktori képzése alatt, néhány évet Budapesten éltek, majd vissza tértek Egerbe. 15 évvel ezelőtt megérkezett Ákos is a családba, negyedikként.

Melyik szerep a legfontosabb?

Bár a Tóth Andreából – Lőrincz Andreává, s sokak által St. Andreává avanzsálódott hölgy a legnagyobb múzsája férjének, s borászatuknak, mégis a legnagyobb szerepét Édesanyaként éli meg. A gyerekek lassan felnőnek és kirepülnek, mégis a mai napig az anyaságban látja saját legfontosabb feladatát.

Álmok és jövő

Sokáig kereste önmagát a borban, a borászat életében és a Szőlőbirtok elnevezéséből származó terhekben. Andrea most már leginkább a dekorációban és virágkötészetben talált magára. Különböző esküvőkre kérik fel, illetve az egyre gyakoribb St.Andrea eseményeken éli ki kreativitását. Ezen kívül részt vesz a marketing feladatokban, a kiállítások, kóstolók megszervezésében. Az egerszalóki birtok teraszának bővítése, a bútorozás, a párnák, a díszek és a dekoráció is már hozzá köthető. Ebben lánya van nagy segítségére, akivel közösen dekoráltak már több esküvőt. Önmagát olyan Nagymamaként látja, aki teljes energiájával bekapcsolódik és jelen van gyermekei és unokái életében.

Fotó: Busák Attila
Riport: Koklács Kata
Helyszín: Nomad Hotel & Glamping