Portré: Ifjabb Lőrincz György – labdarúgástól a borászatig

Kezdetek

Ifj. Lőrincz György 1991-ben született, Egerben és már hat éves kora óta profi labdarúgó szeretett volna lenni. Először Egerben a Plútó SE játékosa lett, majd 14 éves korában elkerült otthonról és Debrecenben, a Lokiban játszott. A debreceni középiskolai évek után sok minden megfordult a fejében; fogorvos, ügyvéd, és közgazdász is akart lenni. Majd végül, miután futballista pályafutása Budaörsön az NB 3-ban megszerzett bajnoki címmel befejeződött, mint elsőszülött – Atyai ösztönzésre szőlész-borász úton indult tovább.

Lőrincz György

Bor

Budapesten a Corvinus Egyetem szőlész-borász mérnöki képzésén, Gyuri az első olyan évfolyamban kezdett tanulni, ahol a két szakmát egyszerre sajátíthatta el (míg korábban édesapja tudása elsősorban a borászatban mélyült el).

A szőlő és bor művészetéről nem csak az iskolapadban és a családi segítéskor szerzett tapasztalatot. Dolgozott Tokajban Szepsy Pista bácsival, és a Szent Tamás birtokon Ifj. Szepsy István és Balassa István mellett. Négy hétre belekóstolt az osztrák Sepp Moser biobirtok munkálataiba is, legutóbb pedig Új-Zélandon, a Saint Clair birtokon szüretelt.

Eleinte a szőlőben lévő munkák irányítása volt a feladata, valamint már a kezdetektől sokat vett részt a különböző borvacsorákon, a borok bemutatásában.

Lőrincz György

Hit

15 éves korában keresztelkedett meg, a szabolcsi görög katolikus nagyapa vallását követve testvéreivel és Édesanyjával együtt, Édesapai hatásra. Gyuri őszintén hiszi, hogy Isteni kegyelem nélkül ma nem tartanának ott, ahol, sőt elképzelhető, hogy a birtok sem létezne a mai formájában. Ezért Gyuri mindennapja hálával telnek, 2018 év elején pedig társát is eljegyezte, hogy közösen folytassák a keresztény értékrend szerinti életet.

Szőlő

Gyuri sokat van a szőlőben, a Nagy Eged és a Hangács dűlők a kedvencei és már több, mint fél éve farmot is igazgat a birtokon, amivel komplett gazdasággá nőheti ki magát a birtok.

Jövő

Ifj. Lőrincz Györgynek a futballról sem kellett lemondania az évek folyamán, hiszen megalakította a St.Andrea focicsapatot, ahol rendszeresen tartanak örömjátékokat.

Mégis a családon kívül, a bor az, amiben a jelent és a jövőt látja. Már most is az Ő nevéhez kötődnek olyan borok, mint az Egyetlen, a Kedves, a Panagia vagy a legújabb és amire a legbüszkébb: Eger első, különlegesen édes, késői szüretelésű bora, az Ajándék.

Ajándék