Évértékelő 2018

Összességében hogy értékeled az idei évet?

2018 mindenekelőtt békességben telt. Legalábbis koncentráltam arra, hogy békében éljem meg a kihívásokat. A békességet sugallta az a kedves melegség is, ami az évjáratban volt. Sok apró részletben éreztem áldottnak magam. 

Dr. Lőrincz GyörgyÉrt valamilyen nagy bor-meglepetés?

Az egész évjárat meglepetésként hatott, a 2018-as szőlő teljesen más összetételű, mint amit az előző 15 évben tapasztaltunk. Ebben az évben a következő évtizedekre kaptunk tanítást, miközben nagyon sok finom ízzel találkoztam. Bízom benne, hogy jó időben szüreteltük a szőlőt és nem csak az én számnak finomak az ízek.

Melyek voltak az év legnagyobb tanulságai?

Sok tanulságot hordozott magában az év, újra megtanultam, hogy állhatatosnak és türelmesnek kell lennem, hiszen építenénk a közösséget is, amiben együtt gondolkodunk és cselekszünk, akár a birtokon, akár a kollégákkal Egerben. 

Milyennek látod ifj. Lőrincz Györgyöt, mint szőlész-borászt?

Ügyes, elhivatott, olykor talán kicsit önfejű. Jó érzéssel tölt el látni, hogy mit gondol rólunk és hova helyezi a borászatunkat. Mindannyiunk célja, hogy a folyamatos tanulás mellett megkapjuk a bölcsesség ajándékát. 

Vannak nagy tervek, feladatok a jövő évre nézve?

A legfontosabb, hogy nagyon jó egyensúlyú ültetvényeket szeretnék látni, ahol a növény jól érzi magát. Tanulni szeretnénk a világ tapasztalatából, hiszen a legfontosabb pont a szőlő. Szeretnénk jól megművelni és látni, érteni a visszajelzéseit.