Az Egyetlen története

Életem első fehérbora volt az Egyetlen 2013-as évjárata. Egyetlen hordóval készült belőle és úgy terveztük, hogy egyetlen évjárat lesz csupán. A Nagy-Eged dűlő chardonnay és sauvignon blanc-jából született meg ez a házasításom. Azóta nem csak egy második kivételes évjárat érkezett a pincéből, de már a küszöbön áll a harmadik is, 2017-ből.

A 2016-os évjáratot követően hozta úgy az élet, hogy 3 év után újjáélesztettük az Egyetlen nevet. Ebben az évjáratban sikerült először úgy szüretelni a Nagy-Eged hegy furmintot és chardonnay-t, hogy külön hordóba kerüljenek. Miután legfontosabb fehérborunk – a Mária – házasítása megtörtént, olyan mennyiségű és értékű Chardonnay maradt a pincében, hogy helyet kellett keresnünk neki. A soron következő Örökké borban a vulkanikus területekről származó borokat házasítottuk, amelyek a riolittufás területeket és azok legizgalmasabb fajtáit mutatják meg. Emiatt döntöttünk úgy, hogy ezt a meszes talajról érkező chardonnay-t ebbe a tételbe nem tesszük bele. Így keltettük életre azt a bort, ami alapvetően is a Nagy-Eged szoknya részéről, a Nagy-Eged dűlőről származó fajtákat foglalta magában. Így házasítottam a sauvignon blanc, hárslevelű és chardonnay alapborokat az Egyetlen bormárka alá. Egy nagyon szerethető tétel született és hasonlóan izgalmas érkezik újra.

Ifjabb Lőrincz György